Barion Pixel

Szerintem van egy határ, amikor már nem elég a színezés, amikor többre vágysz, unod az előre megrajzolt kliséket és szeretnél saját magadnak rajzolni.

Innen több lehetőség adódik.

Vagy elindulsz a rajzolás csodálatos felfedező útján – ami nem más mint önismeret – elvégzel jobb agyféltekés és egyéb szuper tanfolyamokat, eljársz alkotócsoportokba, vagy egyszerűen megismered a

rajzmeditációt.

Mi az a rajzmeditáció?

A rajzmeditáció© felnőtteknek program egy önismereti és művészetterápiás foglalkozás, ahol a különböző minták rajzolása közben olyan ellazult, meditatív állapotba kerülünk, hogy megszűnik az idő és a tér. A stresszoldás mellett mellékhatásként csodálatos alkotások születnek.

Feszültséget old és kikapcsol

A meditáció befelé fordulást jelent, azzal, hogy a mintákat aprólékosan megrajzoljuk, arra koncentrálunk, kerülünk a jelenbe, az “itt és most”-ba. A minták ismétlése ellazít, relaxált állapotba hoz, így stresszoldó hatású. Annyira el lehet engedni a külvilágot, hogy elfelejthetjük hogy éhesek vagyunk, az időérzékünk pedig teljesen elhagy.

Rajzolás közben a jobb agyféltekénk működik, ami felelős az érzelmekért. Akaratlanul is kirajzoljuk magunkból az érzelmeinket, a minket érő feszültségeket. Ezek jellegzetes mintákat mutatnak, így akár elemezni is tudjuk, mi foglalkoztat bennünket, mivel van dolgunk.

Önbizalmat ad

A rajzhoz használt minták, motívumok könnyen megtanulhatók, hiszen egyszerű vonalakból, és azok kombinációjából épülnek fel. Azoknak is sikerélményt nyújt, akik különösebben nem rajzoltak eddig. Elengedi azt a görcsöt, hogy “de én nem tudok rajzolni”. Márpedig rajzolni bárki tud. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a foglalkozások során készült fantasztikus alkotások.

Jajj, kimentem a vonalból… Itt nem lehet semmit sem elrontani… Legfeljebb születik egy új minta…

Neked bizonyíték kell nem ígéret? Gyere próbáld ki!

 

Bővebb inormáció a rajzmeditacio.hu vagy a felnottszinezokeszito.hu/rajzmeditacio/ oldalon!

 

 

További cikkek a Felnőtt Színező Portál oldaláról:

Rajzmeditáció… az meg mi?

Rajzold ki magadból az érzéseidet!

Tudod ünnep lesz megint…

Ékszerdoboz máshogy…

Egyedivé a tornacipőd?

ZENtangle minták a falon?